Zenenapló - C+ kategória

Rebolledo
Mondo Re-alterado
(2017)

Mr. Fingers
Outer Acid EP
(2016)
Látom erényeit, de nem győzött meg, hogy egynél többször is meghallgassam.

Dead Man's Bones
Dead Man's Bones
(2009)
Cukin éneklő gyerekkórus és teljesen érdektelen, komolynak gondolt mormogás váltogatja egymást. Néha kicsit keveredik, de ez így kevés Mr. Gosling!

Studio OST
Scenes (2012-2015)
(2016)
Jó, jó, de nem érzem, hogy miért kéne hallgatnom.

Jubilee
After Hours
(2016)
Ilyenek voltak a tech demók régen. Ez nem komoly ugye? Vagy igen? Akkor bocsi! Szép tisztán szól amúgy.

Beatrice Dillon & Rupert Clervaux
Two Changes
(2016)
Ahhoz semmiképpen nem elég érdekes, hogy egynél többször meghallgassam.

Mndsgn
Body Wash
(2016)


Frankie Cosmos
Next Thing
(2016)
Szóval ilyeneket még 2016-ban is tömegesen beszopnak a népek. Én nem.

The Spinto Band
Shy Pursuits
(2012)
Talán ha nagyon sokat hallgatnám akkor megtetszene belőle valami.

Bon Iver
22, A Million
(2016)
Biztos velem van a baj, de képtelen vagyok végighallgatni ezeket a számokat. Mintha a paródiája lenne önmagának. Vagy lehet, hogy irreális időmennyiséget beleinvesztálva beindulna, nade kérem.

Thundercat
Drunk
(2017)
Tök ugyanaz az összes szám. Távoli hang úúú-úúúzik, pengetés (jajj, de tehetséges), a számok sehova nem tartanak, a lemez szintén.

Jessica Pratt
On Your Love Again
(2015)
Pengetget, majdnem énekelget is kicsit, mink meg szépen elszenderedünk közben.

Hop Along
Painted Shut
(2015)
"Jajj de cuki és milyen szépen hajlik rekedtségbe ennek a lánynak a hangja" című album. Nem ártott volna hozzá zenét is írni.

Girlpool
Before The World Was Big
(2015)
Esetleg azoknak érdekes lehet, akiknek jelent valamit amirű beszélnek. Számomra kicsit idegesítőek.

Dj Paypal
Sold Out
(2015)
Na akkor ilyet is hallottam.

Dej Loaf
#AntSeeThatsTheThing EP
(2015)
Nem kapcsoltam ki, az már nagy szó, de egyértelműen not my kinda shit.

Simian
Chemistry Is What We Are
(2001)
Be kéne rakni valami zenét nem? Vagy szólt valami?

Illum Sphere
Ghosts of then and now
(2014)
A Second Sight EP után elég lelombozó.

Destroyer
Poison Season
(2015)
Idegesít a hangja és az énekstílusa és a modorossága, zeneileg így képtelen vagyok odafigyelni rá.

Jenny Hval
Apocalypse, Girl
(2015)
Kis drága művészlélek, aki kapott némi figyelmet. Ilyen lányok tucatnyian futkároznak minden bölcsészbuliban. Végig az ingerküszöb alatt mozog, nem értem miért kéne ezt hallgatnia bárkinek is.

Chairlift
Moth
(2016)
Próbálnak szépen a kalandozó énekre játszani, ami egymagában még érdekes is lehetne, de a zenével együtt semmiféle egységben nincs és így zavart kelt. A zene meg semmilyen. Ezt elrendeztem.

Sleater Kinney
No Cities to Love
(2015)
Minden téren átlagos rockzene, a frontember különösen erőtlen és jelentéktelen.

AlunaGeorge
Body Music
(2013)
Egy óra nyolc percig szólnak az egymástól megkülöböztethetetlen számok, nagyon érdekes alapokkal, agyonénekelten, az énekesen kívül senkit nem izgató szövegekkel, megjegyezhetetlen dallamokkal és így tovább.

Dawn Richard
Blackheart
(2015)
Akkor részemről ez a nu r'n'b vagy akárminek is hívják, kifújt. Igazából ez lehet, hogy inkább az újkori dance-elektro izé örület és az r'n'b keveréke, de ez semmit nem változtat azon, hogy nem jó. Helyenként emlékeztet a Weeknd korai, ihletett korszakára, de sajnos végül inkább az érdektelen folytatáshoz hasonlít.

Waxahatchee
Ivy Tripp
(2015)
Ha nincs elegendő ötlet, akkor nem kell lemezt kiadni. Ilyen egyszerű az én kényelmes szemszögemből.

Prurient
Frozen Niagara Falls
(2015)
Volt egy fölös death-metál énekesük. Komolyra fordítva a szót, ez azért még nekem is sok. Kinek van ideje ennyi süvítésre, sistergésre és egyéb zajra?

Colleen Green
I Want to Grow Up
(2015)
Tucatzene tucatelőadótól. Nem jó.

Richard Hell and the Voidoids
Black Generation
(1977)
Zeneileg még nem is olyan rossz, de az ének béna, a hangulat pedig egyáltalán nem fog meg.

Bear in Heaven
I Love You, It's Cool
(2012)
Mondjon valaki komolyan vehető pozitívumot erről a lemezről!

Atari Teenage Riot
The Future of War
(1997)
Erőtlen, kántáló kiabálás, túlpörgetett gépi alapokra. Nem mondom, pár pillanatra elkap a harci láz, de mindig gyorsan kizökkent belőle valami gagyiság. Biztos jól működik halláskárosodás szintű hangerővel, de valójában nem sok értelmét látom az egész együttes létezésének.

Tumo
Tumo
(2014)
Hát nem lett belőlük a magyar Pissed Jeans. Egyedül az Alkotó/Rombolóban van meg az energia ami szükséges ehhez a stílushoz. Kvázi rendes szöveget “énekelni meg nem tudom, hogy jutott eszükbe. Majd megnézem a lyrics videójukat nem?

Warpaint
Warpaint
(2014)
A nagybetűs Igényes Zene. Kis búgó basszerpengetés, kis művészieskedő ének meg a semerre se tartó, tökugyanolyan számok. Don't approach me.

Rustie
Green Language
(2014)
Mintha tartani akarna valamerre, de nem sikerül neki. Részemről iránytévesztésnek tűnik, belesüllyed a középszerű céltalanság mocsarába egy kis kényszeredett stílusváltás miatt.


No Mythologies to Follow
(2014)
Azon kívül, hogy mindenben teljesen átlagos, semmi baj nincs vele. Ez sajnos eleve elég nagy gond. Persze megint kifogtam egy deluxe verziót, erre kiderül, hogy pont a plusz számok az egyedüli értékelhető produktumok. Azokat nagyon szeretem.

My Morning Jacket
The Waterfall
(2015)
Rengeteg számukat szeretem, de csak egy lemezüket hagytam eddig meg (a Z-t, persze). A szép emlékek ezzel sajnos nem igen tudnak bővülni, mert nagyon közepesen, unalmasan teljesítenek a srácok. Nincsenek épkézláb dallamok se.

Ata Kak
Obaa Sima
(2015)
Erről bőven elég a Daa Nyinaa-t ismerni. Azt modjuk kötelező.

Iceage
Plowing Into the Field of Love
(2014)
Továbbra is ott tartok, hogy ez az ének, ez a modor megemészthetetlen számomra. Pedig egységes, zeneileg a közepesnél jobb a produkció, csakhát ismerem magam annyira, hogy ezen nem fogok tudni túllépni.

Ben Frost
A U R O R A
(2014)
Nem értem a csendet. Egyébként se túl jók a számok, főleg semmilyenek vagy zajos erőlködések. Nade a csend, azt tényleg nem értem.

Scuba
Claustrophobia
(2015)
Jó emlékem van egy korábbi Scuba lemezről, de az se maradt meg az egész. Ez meg középszerű és üres. Erről egy se marad meg.

A Sunny Day in Glasgow
Sea When Absent
(2014)
Egyhangúúú.

Arca
Xen
(2014)
Nem értem mi ez a felhajtás.

Morgan Delt
Morgan Delt
(2014)
Nem vagyok kellően motivált, hogy sokszor meghallgassam és esély adjak neki.

East India Youth
Total Strife Forever
(2014)
Jól indul, de rémálomszerűen vált borzalmas, érzelgősségre.

Wedding Acid Group
Newpestian Adventures
(2014)
Sok témába belenyúlnak, de van amit jobb nem bolygatni. A 606 tales-ért viszont örök hála.

Evan Dando
Baby I'm Bored
(2003)
Nem az én világom.

Les Big Byrd
They Worshipped Cats
(2014)
Középszar.

Hookworms
Hum
(2014)
Kiabálós, zajos, 70-es évek wannabe. Nem nekem készült, illetve nem is éppen egy kiemelkedő teljesítmény az sure.

Sunn O))) & Scott Walker
Soused
(2014)
Scott riasztó éneke maximum másfél albumig volt érdekes, igaz elsőre tényleg ultrabrutál. Sunn O)))-ék meg utóbbi munkáikkal inkább alibiznek, pedig amikor végre egy kis változatosságot tolnak bele, akkor egész jó. De sajnos rettentően visszafogják magukat. A lemez sehova sem tart és egyhangú. Hát ennyi.

Glass Animals
Zaba
(2014)
Nem az én dallamvilágom. Nem túl érdekes (értsd: unalmas), de jól vannak összepakolva az alapok. Csak nem az én dallamvilágom. De most komolyan. A Wyrd c. szám pl. milyen érzelmet akar közvetíteni? Felfoghatatlan, hogy milyen célból készülnek ilyen dalok. Igaz, manapság bárki csinálhat zenét, ennyiből bárkinek tetszhet is a dolog. De ez akkor sem az én dallamvilágom. Ami azt illeti, elképzelni se tudom, hogy minek kéne bekövetkeznie, hogy ezt hallgassam. Nem az én dallamvilágom.

New Bums
Voices in a Rented Room
(2014)
Alvós zene. Majdnem végig az ingerküszöb alatt mozog, mintha mindegy is lenne, hogy szól e, énekelnek e vagy mi a tökömet csinálnak. Egyébként is két akkordos pötyögés. Ezt a fajta minimalizmust is nehéz jól csinálni. Érdemes megfigyelni, hogy a The Killers and Me mennyivel jobban működik a fasza szólójával és a ritmusosabb, lüktető énekkel suttogással.

Untold
Black Light Spiral
(2014)
Azt nem mondom, hogy nincs létjogosultsága, mert ha valaminek, hát a mutáns techno összefoglaló néven emlegetett kavalkád képviselőinek, illetve zenéjüknek van. Csak törjön ki valahogy a szerencsétlen zenekedvelő a sötétségből, a droidok zárt világából. Erre jó lehet. Szóval nem untam magam halálra közben, de értelmét se látom, hogy ezt még egyszer meghallgassam. Not for me.

Misfits
Walk Among Us
(1982)
Nincs ezen mit bonyolítani, a punk nem az én zeném. Különböző válfajait kedvelem, de az ős az nem az én pályám. Nekem ez kevés, hogy gyors tempóban, kórusban óóó-óóó-znak. Nem tudom megkülönböztetni a számokat se, viszont legalább rövid. Biztos megvolt a létjogosultsága annak idején, de nekem itthon a tarte tatin sütése közben eléggé egyhangú és érdektelen.

Flying Lotus
You're Dead!
(2014)
Hol van a rencer? Improvizatív miafenére talán minden második szökőévben vagyok kíváncsi. Az agyontorzított hangok se klappolnak, de elsősorban a hozzáállás nem tetszik. Olyan érzés mintha nem vette volna a fáradságot, hogy rendes dalokat írjon. Persze a számomra teljesen stílusidegen, béna rapbetétek se tetszenek, de én már csak ilyen maradi vagyok.

Sun Kil Moon
Benji
(2014)
Pletykás öregasszony. Másról sincs szó, mint I this, I that, I'm, My... Carissa, Mom, Dad, Me, Jim, Richard, Micheline, Ben és vagy egy fél falunyi név söpör végig az egyhangú, mélabús kietlenségben. A vége fele kicsit jobban mer nyitni izgalmasabb utak felé, akkor elviselhetőbb, de egyébként elég lagymatag és céltalan. Kétségtelen, hogy nem a megfelelő életszakaszban találtam rá, de attól még ez túlértékelt marad.

Death From Above 1979
You're a Woman, I'm a Machine
(2004)
Valami megmagyarázhatatlan okból összekapcsolódik nekem a NIN jelenséggel. Ahogy az is, dinamikus, energikus, de valahogy mégis olyan esetlennek tűnik. Csak távolról figyelem, ahogy erőlködnek, majd továbblépek keresni valami eredetit. A nyávogó ének se segít egyébként.

Alt-J
This is All Yours
(2014)
Olyan lazán siklok el felette, hogy öröm nézni. Teljes érdektelenségbe burkolózik a nagyon mélynek gondolt finomkodással. Eltötymörög, néha hirtelen odacsap, megmutatva, hogy egyébként rohadt jó zenéket is tud írni, aztán visszavonul alibizni. Most olyan nyavalygás, mint a Choice Kingdom például kit tud érdekelni? Mondtam én már az előző lemeznél is: túl nagy a hype, kevés mögötte az érték.

Autre Ne Veut
Autre Ne Veut
(2010)
Hát, ha valaki azt mondja, hogy ez az előadó pár évvel később egy olyan pazar albumot hoz össze, mint az Anxiety, szerintem simán kinevetem. Pár elmegy pillanat mellett, erősen nulla érzetű lemez. Egy számot se hagytam meg róla. A Soldiernél rezgett a léc. Abban lehet érezni valami pozitívat.

Arca
&&&&&
(2013)
Koncepció, sőt, rendes dalok nélküli ötletarzenál. Szereti a hangokat, szépek is, de nem tudom ebből hogy lesz az új Isten, akit csinálni akarnak belőle. Az olyan számok, mint a Mother, azért előre vetítenek egy elképzelhető szép jövőt, én mégis szkeptikus vagyok. Ezek után az új Björkre azért kíváncsi leszek.

Ex Hex
Rips
(2014)
Szép kis rutinmunka, lélek nélkül. Ez az a stílus aminél talán a legkönnyebben derül ki, ha valaki nem érzi át igazán ezt a lazaságot. Erőltetett és egyhangú.

Tara Jane O'Neil
Where Shine New Lights
(2014)
Olyan művészlélek-túltengés van már a kerek világon, hogy nem bírom tartani a lépést. Itt is biztos nagyon éreznem kéne mondjuk a lüktetést az Over. Round, in a Room. Found.-ban (fasza cím), meg a sejtelmes, fátyolos éneklést az összes számban, de nem megy. Dalokat kéne írni (ezek csak olyasmik). Aztán meghallgatni őket, dolgozni rajta, meghallgattatni másokkal is, producerhez fordulni és csinálni egy valag koncertet. Aztán amikor kezd összeállni a dolog akkor lemezt kiadni. Manapság nagyon nem megy ez a sorrend. Nyilván vannak ez alól kivételek, mert másképp is lehet csinálni, de sajnos a túltermelésbe sok a negatív példa. Like this.

Wolves in the Throne Room
Celestial Lineage
(2011)
Ha az életem valamilyen katasztrofális fordulatot fog venni, ígérem visszatérek ehhez a lemezhez. Addig is tartom magam a 10 lépés távolsághoz, mert elég magasan lakunk és ha hirtelen elkap a roham... Szóval vigyázni kell az ilyesmivel.

Temples
Sun Structures
(2014)
Tipikus esete annak, hogy a dallamok és a hangulat kinyírja az egészet. Nincs rosszul összerakva, de teljesen értelmét veszti, mert borzalmasak a dalok. Nem érzek belőle semmit. Ezen nincs mit tovább ragozni.

Xeno & Oaklander
Par Avion
(2014)
A fene tudja miért vannak oda a népek ezekért a szenvtelen szintipopokért. Noha nem annyira rossz, én nem fogom pazarolni rá az időmet, mert rengeteg ilyet hallottam már.

Skrillex
Recess
(2014)
Most mondhatnám, hogy nincs rosszul összerakva meg karattyolhatnék ilyen-olyan pozitívumokról (mert van azé'), de az igazság az, hogy képtelen vagyok végighallgatni a számokat. Most mit szépítsek ezen? Egyébként amikor nem akar lenyűgözni a nehezen követhető kapálózásával, vagyis kicsit több agyat beletéve, lassabb mer lenni, akkor sokkal szerethetőbb.

Mutual Benefit
Love's Crushing Diamond
(2013)
Folyamatosan szinten tartott, egységes unalom. Biztos öregszem vagy csak türelmetlenebb vagyok, de az ilyen lagymatag siránkozással már nem tudok mit kezdeni. Időt fordítani? Erre?

Tycho
Awake
(2014)
Rutinmunka. Az L kivételével nagyon lagymatag és unalmas. El lehet hallgatgatni, de nem sok értelmét látom.

Haim
Days Are Gone
(2013)
Gyanútlanul hallgattam meg, de rájöttem, hogy ennek nagy részét már ismerem a szaros mr2-ből. Ezerszer inkább, mint valami fröcsögős, seggrázós tucat rnb, de ha teljesen őszinte akarok lenne, egy cseppet sem érdekel.

The Weeknd
Kiss Land
(2013)
Mos' má' nagyon kilóg a lóláb. A Belong to the World-nél majdnem ki is kapcsoltam. Remek, hogy felfedezte a Portsihead utolsó lemezét, de így megbecsteleníteni egy ilyen - akkoriban - előremutató számot, hát ezt nem vártam volna tőle. Utána még képes előhozakodni egy katasztrofálisan borzalmas refrénnel a Drake-el közös Live for-ban és ez megkoronázza a már amúgy is ingatag kapcsolatunkat. Befejeztem. Teljesen középszerűvé silányodott. Pár jó hang, pár jó hajlítás még maradt benne (Wanderlust), de tartok tőle ez tényleg ennyi volt.

Jaako Eino Kalevi
Modern Life
(2010)
Pár közepesen jó számon kívül semmi említésre méltó nem történik itt. De hogy képes valaki egymástól ennyire eltérő számokat gyártani? Nem értem.

Sigur Rós
Kveikur
(2013)
Emlékszel a 2000-es évek elejére? Amikor az a béna izlandi nyávogós zenekar ontotta magából az albumokat és rombolta a jólelkű zenekedvelők ízlelőbimbóit? Ha így folytatják, húsz év múlva ennyi marad belőlük. Én nem így szerettem volna emlékezni rájuk, mert az első két albumuk és a fél ( ), igen nagy hatással volt rám. Annyira azért nem rossz, mint az előző, de erről is összvissz egy szám maradt meg.

Evian Christ
Kings and Them
(2012)
Nekem ez semmit nem mond. Felőlem akár pár suhanc beszívott prüntyögése és pofázása is lehet, de megtarthatták volna maguknak, annyi szent.

Giant Squid
Cenotes EP
(2011)
Nagyívűnek, komoly hangzásűnak akar tűnni, de összemosódik és egyszerű ötleteken kívül semmilyen szép ívet, koncepciót, de még erősen riffet, jelentős dallamvilágot se tud felmutatni.

Cut Copy
Free Your Mind
(2013)
Kétséges a folytatás. Gyanítom, hogy már csak néhány igazán jó számuk lesz. És még ez se jött be. Teljesen üresnek érzem, kifogytak az ötletekből és a slágerekből. Időpocsékolás keresni benne a régi örömöket.

The Julie Ruin
Run Fast
(2013)
Egy profi ajánlás után rápörörgtem és az a kellemetlen helyzet fogadott, hogy az első bombasztikusan energikus szám még jobban beindított, majd 2-3 hallgatás után lebiggyesztett szájjal kellett ráébrednem, hogy csak az az egy szám tetszik. Sad story.

The Bicycles
The Good, The Bad and The Cuddly
(2006)
Negédes, tenyérbemászó kedveskedés. Ez jut eszembe róla. Ügyesek, de menjenek a fenébe ezzel a világot megrontó, borzalmasan középszerű hangulattal. Not for me.

These New Puritans
Field of Reeds
(2013)
Kamuzene. Post-rockon nevelkedett ficsúrok ötlettelen álműszieskedése. Három hallgatásig bírtam. Szevasztok. Na jó, néhol felcsillan a remény, de kevesek hozzá, hogy rendesen ki tudják bontani.

Washed Out
Within and Without
(2011)
A zene még úgy ahogy elmenne, de ezzel a vég nélkül úszó énekkel nem tudok mit kezdeni. Ugyanazt érzem, mint a mindenki által imádott Slowdive esetében. Semmit.

Zammuto
Zammuto
(2012)
Korrektül kivitelezett, de könyörgöm! Mi ez a szám? Mi ez a hangulat? Hát ki akarnak kergetni a világból? Elmegy az életkedvem! A Too late to apologize kellemes kivétel, de az meg egy nagy Max Tundra nyúlás.

Foxygen
We are the 21st century Ambassadors of Peace & Magic
(2013)
Nem sokat tudok kezdeni ezzel a fajta eklektikus stíluskavalkáddal. Magasan kiemelkedik a San Fransisco a slágerességével, a többit dobom is a kukába, mert ez a musicalszerű mindentbele színházasdi egy nagy 0.

Beachwood Sparks
The Tarnish Gold
(2012)
Jelentéktelen és unalmas. Ezzel a halálra unom az életem szerű country vonallal messzire lehetne űzni, ha még fél órát ki kéne bírnom belőle.

Taken by Trees
Other Worlds
(2012)
Beszívott lány félálomban suttogva énekel? Akár jó is lehetne, de túl jellegtelen. Azt a pillanatot nem látom ezeknél a lemezeknél, amikor azt mondják, hogy jó, OK, most már kész. Kb minden szám ugyanaz, nem látni a különbséget.

Dj Koze
Amygdala
(2013)
Caribou, Matthew Dear, Apparat. Mi a közös bennük? Hogy mind remek zenét csinál, amikor épp nem Dj Koze lemezén közreműködik.

Blawan
His He She & She
(2012)
A Why they hide… rohadt nagy poén és szépen összepakolt szám, a másik három viszont elárulja, hogy ebben sajnos nem is volt több. Olcsó, régi alapok újraélesztésének gyenge próbálkozása. Hol az újdonság? Ha nincs akkor miért hallgatnám?

Girls
Father, Son, Holy Ghost
(2011)
Abszolút nem tetszik ez az irány amerre az Album után elment. Beletörődően melankolikus, lassú, szenvelgő, szenvedő. Hát könyörgöm, elmegy tőle az életkedvem! Az olyan számokkal, mint a Vomit, kínozni is lehetne.

Cluster & Eno
Cluster & Eno
(1977)
Ugyanaz a bajom vele, mint a legtöbb Eno ambienttel. Lélektelen (mondom) és ezért érdektelen.

Lemonade
Diver
(2012)
Ez pont az aminek látszik. Nem rossz, de nem is jó. Különleges nincs benne, csak egy jó szám és kész.

Grizzly Bear
Shields
(2012)
Szűk három év leforgása alatt egy kúl bandából tipikus rendben van e az adóbevallásom rock lett. Aztán megnéztem kik is ők és megértettem mindent. Már hozzájuk is tudok arcot kötni. Sajnos. Nem ismerem az első két korongjukat, de új ismereteim nem ösztökélnek a további érdeklődésre. Ez az új album álintellektualitással takargatott, elernyedt, ötlettelen, gyenge számok halmaza, ami épphogy hasonlít valamire, ami egyszer talán még jó is lehetett. A Yet again az egy ami valamit ér, de a se egy hűha. Szerencsére az értetlenek kedvéért az utolsó számba belezsúfolták az egész koncepciójukat útravalónak, hogy még véletlen se záruljon pozitívan a lemez. Hogy lehet valamit így elcseszni?

Sixtoo
Jackals and Vipers in Envy of Man
(2007)
Elég sok Sixtoo lemezt ismerek, ez a legutóbbi sajnos már semmit nem tud hozzátenni az életműhöz.

Death and Vanilla
Death and Vanilla
(2012)
Túl óvatos, túl jellegtelen. Az is biztos, hogy nem jó életszakaszban kaptam el, de azt azért nyugodtan kijelenthetem, hogy ezért máskor se rajongtam volna. Elhallgathatnám, de semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem.

Kavinsky
Outrun
(2013)
Annak ellenére, hogy rapbetét, soulének, ilyengitár, olyanszinti, kellő változatosság meg kutyafüle, nem nagyon van benne mit szeretni. Üres dallamok, középszer és két jó szám ez, nem több.

Cadik
Alma
(2012)
Amit hallok az mind mind valami korábbi stílus fellángolásának a visszhangja. Cadik összerakosgatta őket - nagy nevek is csinálnak ilyen lemezeket - meg lehet hallgatni meg minden. Csak hát minek? A lélek, az egyén hiányzik, ami összetartaná az egészet. Nincs benne spiritusz, egy középszerű valami, ami a legjobb pillanatában is csak hasonlít valami jóra. Egyébként meg mi ez a gitáros, latinos őrület?

Juju & Jordash
Techno Primitivism
(2012)
Fél órányi majdnem jó techno-izé másfél órában. Nagyon hosszan túlnyújtott. Kicsit több játékossággal, egy jól működő ollóval és bátrabb vállalkozó kedvvel nagyon jó kis lemez lehetett volna. Kár érte. Ha nem nőttem volna ki még ezekből, több idő ráfordításával biztos megkedveltem volna. De én sem leszek már fiatalabb.

La Sera
Sees the light
(2012)
Van olyan dallam is, amit majdnem sikerült megjegyeznem. Egyébként rossznak tényleg nem lehetne mondani, de borzalmasan jellegtelen. Unatkozó emberek unalmas életének lélekerősítője. Meghallgatják és konstatáják, hogy: Igen! Az élet ilyen! Közlöm, hogy WRONG! A Real boyt majdnem megtartottam.

The Daredevil Christopher Wright
The Nature of Things
(2012)
Most akkor soroljam, hogy Dirty Projectors, Grizzly Bear meg az összes egyszálgitáros és modern folkizé együttes? Csak itt ép alig van jól eltalált pillanat. Ez így nem megy. Lopkodásból nem lehet megélni.

Hospitality
Hospitality
(2012)
Lásd Bears, csak egy hangyafasznyit izgalmasabb az ének. De amúgy meg áhh.

Converge
Jane Doe
(2001)
Ahogy a többi hasonló túlpörgetett zúzda esetében, itt is tetszik pár pillanat, de lassan ezekkel a próbálkozásokkal is fel kéne hagynom. Not for me.

Szarhonya
Elmúlt nyolc év
(2012)
Egy ordítóan nagy kapufa. Az első szám amilyen erővel indít és amennyire megfog a velős szöveg, hát nem is tudom mikor volt utoljára ilyen érzésem magyar zenével. Erre már ezt is sikerül elrontaniuk egy megduplázott, felesleges szólóval és az azt követő üresjárattal. Az egész lendületnek, annyi. Így nem megyek ki az utcára, nem kenem be a hajam hajólakkal és - a közelembe úgy se kerülő - koncertre is csak fenntartásokkal fogok elmenni. A Sztrájk című szám még csak a harmadik, de már a fiatal Blues Company alteregónak megfelelő név hasonlatokon agyalok. Igen, az indítás volt a véletlen, nem a középszer a folytatásban. Attól tartok még jó időnek el kell telnie, hogy megkapjam azt, aminek a reménye felcsillant az első két percben. Mindenesetre örülök, hogy megjelentek végre azok (és itt most a Kegyelemkettesre és például Bobafettre gondolok) akiknek tényleg nagyon tele van a tökük és meg is szólalnak. Csak nagyobb tér kéne nekik meg pár oldal még ide ahol felsorom, hogy még mi.

Kegyelemkettes
Zsolozsmák
(2012)
Tényleg túl punk. Igénytelen majdnem minden szempontból. Szöveg, ének, dal- és lemezstruktúra meg kb tényleg minden. Viszont vannak benne üvölthető baromságok és erős riffek (sajnos nem elég), vagyis kurvahangosan pont ideális lenne gőzt ereszteni. Élőben jól megráznám a kobakom rájuk mindenféle aggodalom nélkül. A lemezt viszont nem fogom hallgatni.

Fidlar
Fidlar
(2012)
Ha fiatalabb volnék meg ha ötször, hatszor meghallgatnám és akarva-akaratlanul megjegyezném a számokat, talán működne, de ezen már rég túl vagyok. Zenében kevésbé jártasaknak még mondhat akár újat is.

Flying Lotus
Until the quiet comes
(2012)
Most akkor nem úgy volt, hogy valami megnevezhetetlen indie-elektro izének a megmentője lesz a Flying Lotus? Mert ez durva lealacsonyodás oldschool absztrakt hip-hop (vagy mi) szintjére. Heave(n) = rossz vicc. Sztárok, azok vannak. Valami megjegyezhető dallam? Na az nem nagyon. Csak néhány reményt keltő próbálkozás, mint pl a Putty boy strut (alább) vagy a The Nightcaller. A többi meg ilyen Hunger szerű jelentéktelenség. Pitchfork mit adott rá? 8.5 Vicc.

The Vibrators
Pure mania
(1977)
Van pár jó riff és ez most megmenti a lehordástól. Viszont meggyőződésem, hogy néhány számuk komoly szellemi kárt okozhat. Számomra felfoghatatlan az az életérzés, amihez passzol a Sweet sweet heart vagy Baby baby. Szóval én óvatosan bánnék vele.

Muse
2nd Law
(2012)
Ahogy növekedett a népszerűségük, úgy szűntek meg érdekesek lenni. Ez most ilyen sznob hülyeségnek hangzik, de tényleg így van. Az Absolutionre még csak azt mondtam, hogy hatásvadász és egy könnyedebb irányba tart, mégis tele volt fülbemászó számokkal és egészen a végéig egyenletesen jó. Aztán az iszonyú ováció előtt a Black holes and Revelations idején, már értetlenül álltam. Annyira, hogy a következőt nem is hallgattam végig. Ez viszont most érdekelt. Csinnadratta, dubstep, meg a szokásos kimondhatatlanul hosszú jelzők. A Coldplaynél is ott kezdődött a baj, amikor Kraftwerkkel dobálóztak... Na nem akarom szidni őket, mert tényleg a szívem csücskei (voltak), régi nagy kedvencek, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy ez nagyon kevés. Jellegtelen dalok sora (Supremacy, Animals, Explorers, Big Freeze, Save me, Liquid state), vicc kategóriás borzalom (Panic Station), néhány elfogadható szerzemény (Madness, Survival) és pár érdekesség. Kb ennyi. Profi hangzás, meg van csinálva minden, de dögunalom. Reményt keltő volt a Follow me, egész izgalmas is lehetne, ha nem kapnék sírógörcsöt tőle, meg az Unsustainable, mert figyelemfelkeltő és merész. A következőt nem hallgatom meg.

TNGHT
TNGHT EP
(2012)
Ötből egy. Ilyet még soha nem hallottam. De egyébként elég szépen elrontja a lehetőségeket a számaiban…

Death Grips
The Money Store
(2012)
Igaz, hogy nem az én stílusom, de nem is nagyon tudom elképzelni, hogy miért hallgat valaki ilyen zenét. Néhány helyen majdnem elkapott valami flow féleség, de mindegy. Van néhány igen ötletes alap, ezért elismerésem és azért is, hogy kétszer képes voltam végighallgatni. Durva.

Purity Ring
Shrines
(2012)
Tengernyi zenekar hatása érződik, de egyáltalán nem áll össze. Az alapok megvannak, lehetne miből építkezni, de…

Alt-J
An awesome Wave
(2012)
Jó, jó, oké. Rendben van, de ez a trip-hopból átemelt hangulat mai megoldásokkal nem érdekel. Csöppet sem.

ContaineR
LP
(2011)
Odszkúlteknó? Unalmasan? Na neeem ezen én már rég túlvagyok.

Mayhem
De Mysteriires Dom Sathanas
(1994)
Hát igen. Ez viszont végképp nem az én zeném. A legfurcsább az ének benne ami valahol színpadias, valahol meg furcsán eltorzult gonosz manósan majdnem vicces kategória. Meg tudom érteni, hogy miért szeretik sokan, de ennyiben kifújt.

Death in Vegas
Satan's Circus
(2004)
Elég monoton a hangzás és egyöntetű is az egész album. Túl hosszú és semmi meglepetés, semmi izgalom közben. Ha tíz évvel korábban készíti el, akkor körberajongja mindenki. Így viszont nem jogos a felháborodása a sok negatív kritika miatt. Ez egy olyan embertől, aki már egyszer csinált egy legfelsőbb kategóriás számot (Girls), leírhatatlanul kevés.

Frànçois & The Atlas Mountains
E Volo Love
(2012)
Majdnem megkedveltem és egyszer majdnem elkaptt a hangulat, de neeem. Ez nem az én stíusom. Semmi se maradt meg róla.

Trust
TRST
(2012)
Ez az unottan éneklős szintibigyó nem mindenkinek áll jól. Lehetne gyengébb is, de méltányolom az album összeszedettségét. Borzalmasan érdektelen.

Sons & Daughters
Mirror Mirror
(2011)
Engem ez a fajta énekstílus kifejezetten irritál. Egyébként van néhány jó megoldás, riff, ilyesmi, de egyben az egész felejthető.

Julia Holter
Ekstasis
(2012)
Nem értem a felhajtást. Néhány jó pillanaton kívül dögunalom. Megvolt a kötelező három hallgatás -> Kuka.

Okkervil River
I am very far
(2011)
Na mégegyszer nem tudták megcsinálni amit a Stage Namesszel. Annál is rezgett a léc, de az egy sokkal szerethetőbb album volt. Csak két szám tetszik róla.

Megjegyzések