Mustang
Deniz Gamze Ergüven (2015)
Vannak azok a filmek, melyeket nézve akár elveszik benne az ember (A Late Quartet), akár a falra mászik tőle (Buffalo '66), a végén olyasmi történik, amitől kapásból megváltozik az egészről alkotott képe. Ennek megfelelően másodszorra teljesen más szemmel lehet nézni, és ezért szinte kötelező is újrázni ezeket a filmeket.
Összességében is tetszett a Mustang, mert végtelenül okos film, de a záró epizód, részemről instant bekerülhet a filmtörténeti emléktár jelentősnek ítélt filmes momentumai közé. Persze az előtte részletesen bemutatott események és körülmények nélkül semmit nem jelentene ez a pár perc, de attól fogva, hogy megtörténik végérvényesen értelmet kap és összeáll a mondanivaló veleje. Ahogy a maradék lány Nick Cave & Warren Ellis Mother című álomszerű, földön túli nyugalmat árasztó számának aláfestése mellett Isztambul felé tart, számomra az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb filmélménye. Hatására pár percre egy teljesen más tudatállapotba kerültem és akkor döbbentem rá, hogy ezt most tényleg fontos volt látnom és köszönettel tartozom érte.
Mindez a remek, átgondoltan kidolgozott rendezésnek köszönhető. Az egész filmben alig hallani valami zenét, a végén pedig robbant egy ilyen erős hangulattal. A vallást szinte teljesen kizárva, felette elbeszélve, maximálisan az objektivitásra törekedve beszéli ki a felnövés, a szeretet, a gyerek-szülő viszony, a konzervatív-ortodox-liberális nevelés kérdéskört. Az öt lány története az élet oly sok érzékeny területét világítja meg, hogy mostantól nehéz nem erre a filmre gondolni, mint az utóbbi idők egyik legfontosabb témafelvetésére.
Stílusában is egész formabontónak mondható. Megmutatkozik benne a légies, lassú Nuri Bilge Ceylan féle vonal, de alapjában véve inkább modern és realista. Viszont nem nyíltan az arcunkba toltan naturalista, hanem kényelmes, konvencionális film-érzet mellett tűnik magától értetődően valóságosnak. A főszereplő lányok egytől egyig gyönyörűek, fantasztikusan játszanak (még hasonlítanak is egymásra!) és természetességükben ragyogóan kooperálnak a film fő céljaival. Elsősorban azzal, hogy szinte együtt éljünk velük a bezártságban és hogy ezáltal kenyérre kenhetőek legyünk a lezárásnál. Amihez persze nélkülözhetetlen a lényegre koncentráló, találó, megragadó momentumokra játszó forgatókönyv.
A film abszolút megérdemli a hírnevet és a magasztalást. Ha az ember az Oscar két fő esélyeseként kénytelen összehasonlítani a Saul fiával, hát ez valóban nincs olyan letaglózó és kikezdhetetlen, de nyilván aktuálisabb és sokkal fontosabb kérdést boncolgat. Kötelező film, amit bármikor jó lesz előszedni az elkövetkezendő nagyon sok évben. 8/10
Vannak azok a filmek, melyeket nézve akár elveszik benne az ember (A Late Quartet), akár a falra mászik tőle (Buffalo '66), a végén olyasmi történik, amitől kapásból megváltozik az egészről alkotott képe. Ennek megfelelően másodszorra teljesen más szemmel lehet nézni, és ezért szinte kötelező is újrázni ezeket a filmeket.
Összességében is tetszett a Mustang, mert végtelenül okos film, de a záró epizód, részemről instant bekerülhet a filmtörténeti emléktár jelentősnek ítélt filmes momentumai közé. Persze az előtte részletesen bemutatott események és körülmények nélkül semmit nem jelentene ez a pár perc, de attól fogva, hogy megtörténik végérvényesen értelmet kap és összeáll a mondanivaló veleje. Ahogy a maradék lány Nick Cave & Warren Ellis Mother című álomszerű, földön túli nyugalmat árasztó számának aláfestése mellett Isztambul felé tart, számomra az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb filmélménye. Hatására pár percre egy teljesen más tudatállapotba kerültem és akkor döbbentem rá, hogy ezt most tényleg fontos volt látnom és köszönettel tartozom érte.
Mindez a remek, átgondoltan kidolgozott rendezésnek köszönhető. Az egész filmben alig hallani valami zenét, a végén pedig robbant egy ilyen erős hangulattal. A vallást szinte teljesen kizárva, felette elbeszélve, maximálisan az objektivitásra törekedve beszéli ki a felnövés, a szeretet, a gyerek-szülő viszony, a konzervatív-ortodox-liberális nevelés kérdéskört. Az öt lány története az élet oly sok érzékeny területét világítja meg, hogy mostantól nehéz nem erre a filmre gondolni, mint az utóbbi idők egyik legfontosabb témafelvetésére.
Stílusában is egész formabontónak mondható. Megmutatkozik benne a légies, lassú Nuri Bilge Ceylan féle vonal, de alapjában véve inkább modern és realista. Viszont nem nyíltan az arcunkba toltan naturalista, hanem kényelmes, konvencionális film-érzet mellett tűnik magától értetődően valóságosnak. A főszereplő lányok egytől egyig gyönyörűek, fantasztikusan játszanak (még hasonlítanak is egymásra!) és természetességükben ragyogóan kooperálnak a film fő céljaival. Elsősorban azzal, hogy szinte együtt éljünk velük a bezártságban és hogy ezáltal kenyérre kenhetőek legyünk a lezárásnál. Amihez persze nélkülözhetetlen a lényegre koncentráló, találó, megragadó momentumokra játszó forgatókönyv.
A film abszolút megérdemli a hírnevet és a magasztalást. Ha az ember az Oscar két fő esélyeseként kénytelen összehasonlítani a Saul fiával, hát ez valóban nincs olyan letaglózó és kikezdhetetlen, de nyilván aktuálisabb és sokkal fontosabb kérdést boncolgat. Kötelező film, amit bármikor jó lesz előszedni az elkövetkezendő nagyon sok évben. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése