Liberal arts
Josh Radnor (2012)
Mondom én, hogy a kiemelkedő alkotásokat új nevektől kell várnunk. Josh Radnor rendező-író-főszereplőként olyan univerzális életbölcsességekben bővelkedő energikus drámát rittyentett ide, hogy muszáj lelkendeznem. Egyrészt rengeteget nyom a latba, hogy maga az egyetemi élet, mint téma, nem túlhasznált. De még ha az is lenne, a történet egyáltalán nem az. Főleg a lezárás. Friss, aktuális, szellemes és jóra tanít, helyesen emeli ki a lényeget. Megmutatja, hogy mindig van más lehetőség, egy amolyan késői felnövéstörténet ez.
Radnor egyébként nem a színészi tudása miatt lesz valaki (ha lesz), de bénának se mondanám, azt hiszem a szimpatikus a jó szó. Elizabeth Olsen játéka most is üdítő és mély, és azért Richard Jenkins nevét is leírom, de nem teszek hozzá semmit, mert ő Richard Jenkins.
A tálalás nem realisztikus, párbeszédeket hallgatunk egy csomó fura, modern figurától, akik úgy kimondanak mindent, ahogy az ember leginkább csak szeretné (ha merné). De valahogy mégis helyesen áll össze. Éppen annyira filmszerű, hogy mélyen meglehessen benne mártózni, majd visszazökkenni és átgondolni az egészet.
Egy igazi meglepetésfilm, persze mindenféle hírverés nélkül, ahogy azt kell. Kis kedvencemnek azonnal el is rakom. Ha majd vissza akarom nyerni az emberiségbe vetett hitemet, újranézem. Érdemes. 8/10
Mondom én, hogy a kiemelkedő alkotásokat új nevektől kell várnunk. Josh Radnor rendező-író-főszereplőként olyan univerzális életbölcsességekben bővelkedő energikus drámát rittyentett ide, hogy muszáj lelkendeznem. Egyrészt rengeteget nyom a latba, hogy maga az egyetemi élet, mint téma, nem túlhasznált. De még ha az is lenne, a történet egyáltalán nem az. Főleg a lezárás. Friss, aktuális, szellemes és jóra tanít, helyesen emeli ki a lényeget. Megmutatja, hogy mindig van más lehetőség, egy amolyan késői felnövéstörténet ez.
Radnor egyébként nem a színészi tudása miatt lesz valaki (ha lesz), de bénának se mondanám, azt hiszem a szimpatikus a jó szó. Elizabeth Olsen játéka most is üdítő és mély, és azért Richard Jenkins nevét is leírom, de nem teszek hozzá semmit, mert ő Richard Jenkins.
A tálalás nem realisztikus, párbeszédeket hallgatunk egy csomó fura, modern figurától, akik úgy kimondanak mindent, ahogy az ember leginkább csak szeretné (ha merné). De valahogy mégis helyesen áll össze. Éppen annyira filmszerű, hogy mélyen meglehessen benne mártózni, majd visszazökkenni és átgondolni az egészet.
Egy igazi meglepetésfilm, persze mindenféle hírverés nélkül, ahogy azt kell. Kis kedvencemnek azonnal el is rakom. Ha majd vissza akarom nyerni az emberiségbe vetett hitemet, újranézem. Érdemes. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése